(A cinóberösvény című könyvből.)
Ez a könyv (Meglovagolni a tigrist.) lényegében annak a negatív mérlegnek felel meg, amelyet tapasztalataim alapján meg kellett vonnom. Megfelel az általános helyzet reális értékeléséből fakadó meggyőződésemnek is: semmit sem lehet tenni annak érdekében, hogy számottevően megváltoztassuk ezt a helyzetet, hogy hassunk azokra a folyamatokra, amelyeknek a lefutása – az utolsó összeroppanások után – immár megfékezhetetlen. (…) Egyébként könyvemet azoknak írtam, akik felismerték a tradíció értékeit tükröző létforma és társadalmi rendszer magasabb létjogosultságát. Ezeket az értékeket a Lázadás a modern világ ellen című könyvemben ugyan kifejtettem, de az a kérdés nyitva maradt, hogy mit lehet tenni a jelenlegi korszakban immár megszilárdult világban, társadalomban, kultúrában? (…) El kellett mondanom, hogy el kell hagyni minden olyan konstruktív külső célt, amelyet nem lehet megvalósítani a felbomlás egy olyan korszakában, mint a jelenlegi, és hogy azt a tisztán egyéni problémát kell megoldani, amely lényegében a következő: hogyan élhetek úgy, hogy „ami felett nincs hatalmam, annak se legyen hatalma felettem”?
Ezt a problémát vizsgálom könyvemben. De ez a probléma nem mindenki problémája, nem az első jöttmenté, hanem csak egy sajátos típusé a tradíció emberéé, aki belsőleg nem tartozik a modern világhoz, akinek hazája és szellemi otthona a másik civilizáció. Az ilyen embernek sajátos belső struktúrája van. De nem ez az egyetlen korlát. A bevezetésben rámutattam, hogy nem azoknak írok, akik – mindenek ellenére – vállalják az elveszett hadállásokért való harcot. Nem is azoknak, akiknek megvan a hajlandóságuk és az anyagi lehetőségük arra, hogy teljesen elszakadjanak a jelenlegi világtól. De nem is azon keveseknek, akiknek hivatásuk, hogy könyvekben és más publikációs formákon keresztül tanúbizonyságot tegyenek, hogy a létezés más horizontjai és dimenziói ne vesszenek el teljesen, legalábbis ami – önmagukban és a tradicionális múlt vonatkozásában – a róluk való egyszerű tudást illeti. A könyvet azoknak írtam, akik nem tudnak, vagy nem akarnak elszakadni a jelenlegi világtól, akik készek szembeszállni ezzel a világgal, és még a legőrültebb formák között is benne élni, anélkül, hogy bensőleg föladnák magukat, és hogy elveszítenék saját differenciált személyiségüket. A „tigrislovaglás” fogalma éppen erre a magatartásra céloz. Az említett típus olyan erőket ragad meg, amelyekkel nem tud közvetlenül szembeszállni, hogy legyőzze őket; és olyan folyamatokat, amelyek ellenállhatatlanokká és megfordíthatatlanokká váltak. Miközben rendíthetetlen marad, ezeket az erőket és folyamatokat úgy irányítja, hogy meghaladja őket és megszabaduljon tőlük, ne pedig azok pusztítsák el őt, mint ahogyan kortársai közül szinte mindenkit elpusztítanak. A könyvben ezt a fogalmat kizárólag a személynek a felbomlás korszakában aktuális benső problémáira, magatartására, cselekedeteire és reakcióira alkalmazom. Nincs szó külső célokról, de még a jövőre – vagyis a egy ciklus lezárulására és egy új ciklus kezdetére – sem vagyok tekintettel. Azt írom, hogy a ciklus elmélet (ha nem is a Spengler-i vagy Vico-féle értelemben) része ugyan tradicionális tudásnak, de manapság gyakorlatilag nem szabad erre támaszkodnunk. Hiszen bizonytalan, hogy „akik végig virrasztották a hosszú éjszakát, találkoznak-e azokkal, akik megérik a hajnalt”.
Fontos megállapítás volt számomra a következő. Már egy ideje válságról és hanyatlásról beszélnek. De nem beszélnek arról, hogy pontosan mi van váláságban, mi hanyatlik. Talán a „tradíció” világa? Semmiképpen sem. Lényegében az a polgári világ, a „harmadik rend” ama polgári civilizációja van válságban és hanyatlik, amely a „tradíció” világának tagadása.(…) Ezért amikor a tigrislovaglás problémájának tárgyalásakor - természetesen – tradicionális tanításokra is támaszkodtam, ezek mindig azok a „belső doktrínák” voltak, amelyek általában a tradicionális civilizációkban sem voltak nyilvánosak, hanem egy kisebbségnek tartották fenn őket. Számomra lényeges volt, hogy a tradicionalizmus ne váljon a konformizmus eszközévé. (…)
